Üldözés még hátravan, ezek az apró cseprő disznóságok csak egyre durvábbak lesznek, ahogyan a hitehagyás egyre jobban megvalósul. Hogyan is szemléltessem, ha a arany szinten van a lelkitársad, akkor hogy ne tudjon elmenekülni a közeledből, nem elég a kezét megfogni, nem elég azt mondani, hogy ezeket követtem el, s megbántam könnyeimmel köszködve, segítsél közeledben maradnod. Sajnos mégis miért nem elég, mert a feminista, meg a genderdolgok tönkretették a családi életvitelt. A feminista, genderdolgok miatt lényegében már biológialag sem vagy képes igazolni születési nemedet. Vannak akik abban gondolkodnak, hogy valakitől szereznek egy igazolást, hogy ők a születési nemüket nem változtatták meg, de tudod még az orvosok sem képesek kiadni olyan igazolást, amely az arany szinten lévő lelkitársi fél elfogadna. Hogy mégis miért? Azok az esetek miatt, amelyekről neki fogalma van, s sajnos a orvoslás az betegségüggyé degradálódott le, kísérleti patkányoknak tekinti az embereket… Hogy mégis hogyan lehetséges az arany szintűt bevonni, ha már felfogtad a lelkitársadat, akkor tudod, ha meg még csak megtévesztésben élsz vele szemben, akkor még bármikor eljöhet. Mondtam, hogy durván fogalmazok, hány és hány lehetőség van arra, hogy a figyelmeztetéseket felfogva erkölcsi tisztaság felé törekedjünk, persze ehhez el kell fogadni a mennyei segítségeket. Sokszor itt bukik el a kapcsolat helyreállása, de erre már magad is rájöttél. S arra is rájöttél, hogy miféle lelki pusztulás van a honvédelemnek álcázott valójában építőipari konglegátumnál. Eset úgy tudta bevonni a lelkitársát, megfogta a kezét, becsukta maguk mögött az ajtót, a kulcsot megkérte a lelkitársát tegye olyan helyre, amit csak ő tud, s kért tőle egy sálat. Ez a megalázás legdurvább módja, sajnos kevés arany szintű lelkitárs fogadja ezt így, mert megvannak győződve arról, hogy egymásnak háttal állva a lelkitársak, átadják a levett ruhát, s kérnek rá a lelkitársuk csókjaikból egyre többet. Sokan meg vannak így tévesztve, mert úgy gondolják, akkor majd minden rendben lesz. Pedig nem lesz rendben, mert azon közösen dolgozni kell. Aztán megfordulnak, s mondják ELFOGADLAK, majd ezek után még alaposabb alázatra van szükség, ELFOGADLAK újból elsorolják az okokat.
http://uzen.ingyenblog.hu/bunkatalogus-nem-csak-nagybojtre.blog illetve http://engesztelok.hu/aktualis/1195-szentmise-es-kozbenjaras-csaladunk-emberi-kapcsolataink-gyogyulasaert
S sajnos ezután annyira megfáradnak, hogy már csak egymás karját keresik. Szóval a feminista ideológia ilyen károkat okozott, megspékelve a betegségüggyel, s építőiparral . Másnap ha alapos munkát végeztek, akkor sikerül egyszerre ébredni, s egymást felöltöztetni, csak a kezüket használják, de a lelkitársuk bőréhez nem érnek csak kézzel. S ha még ezek után a kisasszony, mert általában azokkal van a legnagyobb baj, mert hát meg vannak győződve róla, akkor lazíthatnak. A LELKITÁRSI EGYSÉGBEN SOHA NEM LEHET LAZÍTANI! SOHA NEM LEHET, EZT MEGENGEDEM, MERT EGYSÉGBEN AZ EGYSÉGÉRT FELELNEK, MELYBEN ŐK CSAK NEGYEDEK! A genderideológia, az meg a kedvencem, mert hát arról nem szeretnek beszámolni, mert úgy gondolják arról mégis miért beszéljek. Szóval s ez még ennél durvább lesz, ha csak ezüst szintű az erősebb lelkitárs, akkor sem elég annyi, hogy kézfogás, s láss, hogy mire kell vigyáznod. Nem elég, s akik pedig csak bronzszintűek, olyan egységre törekedőkről nem tudok, de szerintem őnekik is alap, hogy becsukják az ajtót, egymással szembenállva egymásról válogatnak, forradásokat betöltve.

a

Tehát tételezzük fel, meglelted a lelkitársad, minél előbb kapcsolódni akarsz hozzá, s ehhez már képes voltál kimondani: Vétkeztem az Ég ellen, s te ellened egyetlen lelkitársam! Szembetalálkozol vele, tudod, hogy ő az, mégis nem érzed jól magadat, mert még a ruhádon lévő felcsapodott sárfolttal vagy elfoglalva. Szóval ez a szituáció, nem kell kitöltened a tesztet, csak el kell gondolkodnod rajta, hogy abban a helyzetben mit csinálnál, mit hogyan csinálnál, mert a legfontosabbat akarod a lelkitársadat, de a múltad foglya vagy, a barátaid befolyásolnak… Szóval eljutsz addig, ki vagy képes mondani a lelkitársad szemébe, hogy vétkeztél ellene, mit vársz tőle?
a.) legalább egy ölelést
b.) a lelkitársad is vallja be, hogy vétkezett ellened
c.) bizonyítson, hogy beleremegjetek
d.) mindhárom, hogy a lehető legelőbb minden lyukat tömjetek be.

Bebeszélik rólad a lelkitársadnak, hogy tulajdonképpen nem is vagy nő, mit teszel, hogy meggyőzd?
a.) odaadod a személyi igazolványodat
b.) megkéred annyira öleljen át, hogy ez ne legyen kérdés
c.) átadod rólad készült összes képet az egységtek részére
d.) megkéred három helyen öleljen át, hogy ezt többet ellened ne legyenek képesek felhasználni
e.) mindegyik a célravezető, de kiegészítést is mellékelsz, öleléshez a lelki keresztölelést, képeidhez magyarázatot, hármas öleléshez pedig a fogadalmadat betartva, minél előbb a nevét is viselni szeretnéd.

Szóval ezeken már túlvagy, mi következik?
a.) hálaadás
b.) közös kézöleléses séta
c.) táncolsz vele
d.) leveszed a cipőjét, hogy ő már megérkezett nem kell máshol keresnie a lelkitársát
e.) beleülsz félzsodérosan az ölébe
f.) mindegyik kiegészítéssel, hogy minden lyuk be legyen tömve, hálaadáshoz, keresztöleléses köszentmondó imádkozás, sétához szemléltetés, hogy mégis mennyire kapcsolódni akarsz hozzá. tánchoz minden olyan amit csak házaspárok tehetnek, cipőlevétel után amikor a lelkitársad rólad is levette a cipődet, átadod, hogy minél előbb a nevét legyél képes viselni amit fogadtatok egymásnak, ölbeüléshez pedig úgy ahogyan már megfogadtátok.

S ha még ez nem lenne elég, hogyan éred el, hogy a lelkitársad többé ne legyen menekülni előled?
a.) megkéred, hogy érintsétek össze a homloklegyeteket.
b.) megkéred, hogy válogassátok ki egymás ruhatárát, hogy mégis mit visztek bele az egységbe (itt van egy nagy hiba, sokan elkövetik, ragaszkodnak olyanhoz ami az egység kárára van)
c.) megkéred, pihenjen meg veled, s úgy kezeljen mint a házastársát
d.) családtervezési stratégia a legfontosabb
e.) megkéred, hogy bizzon annyira benned, hogy mindig a fényben legyél képes haladni
f.) egymással háttal álltok, s megvalljátok, hogy milyen új impulzusok szakadtak ki belőletek amióta találkoztatok
g.) azon nyomban akarok adni azt amit igértél a lelkitársadnak

Szóval nem kell kitöltened, csak gondolkodjál el rajta, hogy mégis miért harmad és negyediziglen vagyunk megbüntetve, édesanyám nem fogadta el a lelkitársát, az első magzatot emiatt elvesztette, ha elfogadta volna, akkor jóval közelebb lenne a lelkitársam, mint most, pedig vannak olyanok is akiknek mivel őseik elfogadták a lelkitársukat alig 10 kilométerre vannak egymástól, s könnyebben meglelhetik egymást. Tehát csak jó alaposan gondolkozzál el rajta, s akkor magad is rájössz, mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyiunknak fel van ajánlva a lelkitársuk, csak hát könnyebb elcsábulni, mint az igazit megvárni, s életünk végéig kitartani mellette… S ezért van az a sok válás, mert nem vagyunk képesek felfogni aki a TABUszintnél többet mutat a világnak, az jobb ha meg sem házasodik, mivel előbb-utóbb válás a vége, amit meg a Szentírás tilt, mivel bűn előidézője.

a

Megismerhettétek, hogy mimódon lehet helyreállítani, de a sült galamb nem repül a szájatokba, ezt remélem értitek. Már felismertétek azt, hogy kapcsolódni kellene a lelkitársatokhoz, de míg saját magatokban nem vagytok képesek megbízni, addig nem ajánlom, mert vádolni sokkal könnyebb, mint szemtől-szembe állván egymást segíteni, kitölteni azokat a hézagokat, melyek a múltatokban történt támadó meggondolatlan események következménye. Lehet mondani, hogy nem, de kérdem van tagadni, ami úgyis kézenfekvő. Van nem venni tudomást róla, ahogyan teszi a lelkitársam, mert egyszerűbb megtámadni azokat, akiket neki kellene segítenie, s lehetne folytatni. Most lehethogy szükségtek lenne egy tesztre, de a születésnapomig erre ne kérjetek, mert mindenkinek másképpen a legkönnyebb, viszont erre csak később jövünk rá. Egyikünk sem különb, mindannyian megsebzettek vagyunk, kérdem melyiktek képes megmosni a lelkitársának a lábát már először, csókjaival elhalmozva sírni vele, átölelve egymást annyira, hogy ne az legyen a kérdés, hogy mégis mit talál benned a lelkitársad hibát. Aztán még annyira sem vetekszik egyik-másikotok, hogy a legfontosabbat megtegye a lelkitársa érdekében, mert úgy gondolja, majd a segítő közreműködésemmel, a másik megteszi azt, amit neki is meg kellene tennie. Lehethogy durván írtam meg, aki érti, az felfogta, hogy a bizalmatlanság úgy szüntethető meg, ha megteszi azt, amit oly sokszor elmondtam annyi hasonló cipóben járó embernek, csak úgy de ez idő kérdése, valaki azért nem teszi meg, mert mit fog gondolni róla a lelkitársa, ha úgy tesz, előbb-utóbb egyikünk sem kerülheti el, ha a lelkitársunkkal közös egységben, szentségekkel megerősített házasságban szeretnénk élni, amíg létezhetünk Földkerekségen.

a

Kértétek, hogy beszéljek az egyrészesekről, a legőszintébb csatlakozás, de a legtöbb sebhelyet felszakítja, anno én ezt kértem a lelkitársamtól, még a szinösszeállítást is megismerhette, de valami mást is elmondtam neki, aminek még Angyalföldön, Búcsúszentlászlón, Devecserben, Győrben, Keszthelyen, Kunszentmártonban, Miskolcon, Veszprémben bizonyára isszák miatta a levét. Van még bizonyára több település is, de ezek szenvednek ma is csak azért, mert annyira megbíztam, olyat mondtam el MSN-en a lelkitársamnak, amit csak akkor tehettem volna, ha személyesen szemtől-szemben, úgyhogy kérlek mindannyiótokat, ha valami olyanról fogalmatok van, amit képesek ellenetek felhasználni, azt ne írjátok meg levélben mindaddig amíg senki nem képes közétek állni. Mégis mit lehet megírni? Mint értesülhettetek róla a magas szint az irányadó, azt megtehetitek, hogy leírjátok mit vegyen magára a lelkitársad, milyen sorrendben, ehhez pedig csak annyi kell, hogy ismerjétek azt az időjárási viszonyt, ahol ő azon a napon tartózkodik. Még talán annyi, minél részletesebb annál őszintébb, de annál könnyen sebezhetőbb. Nem részletezem, hanem ha minél előbb el akartok onnan kerülni, ahol vagytok akkor http://kepkezelo.com/images/ozweyh4mysc4voh8thf.jpg
(A kép illusztrációs célt szolgál, nem a modellt kell nézni, s annak a múltját, hanem azt ahogyan hasonfekszik az ágyon, na most kezdjétek először az ágyon így, annyi különbséggel a két kezeteket nyújtsátok ki, ahogyan Szabadító Urunkat megfeszítették, s ha ott képesek voltatok 15-16 óra között engesztelve imádkozni, akkor egy idő után képesek lesztek a padlón is megtenni, csak azért, hogy a másik feletek is megtehesse, s közelebb kerülhessen hozzád, a lelkitársához. Támadásoknak lesztek kitéve, de ha egyre sűrűbben alkalmazzátok akkor arról a helyről biztosan elkerültök, ha a Nagy Figyelmeztetéskor nem ott kell lennetek.)
http://kepkezelo.com/images/tiafy85epuvpstn4vqpj.png

Akik e védtelen kis életben Krisztust fogadják be, azokról igy vélekedik Szent János evangélista: “… akik befogadtak, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, …, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem a férfi akaratábol, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13)

Igérettétel:
Szentséges Szűz, Istenanya, Mária, Isten összes angyalai es szentjei, a meg nem született magzatok vedelmében való segitségnyújtás vágyától vezetve elhatároztam, es igérem, hogy …(dátum)-tól kezdődően, lélekben örökbe fogadok egy gyermeket, akinek nevét egyedül Isten ismeri. Kilenc hónapon át mindennap imádkozom élete megmentéséért, valamint azért, hogy születése után törvényes, szép es tiszta életet élhessen. Imádságaim e szándékra a következők lesznek: egy tized rózsafüzér, önkéntes felajánlásom (tetszés szerint) és a következő napi ima:

Uram, Jézus! Édesanyád, Mária közbenjárására, aki szeretettel szült a világra Téged, valamint Szent Józsefnek, a bizalom emberének közbenjárására, aki születésed után gondoskodott Rólad, kérlek Téged annak a meg nem született gyermeknek az érdekében, akit lélekben örökbe fogadtam, és akit a halál veszélye fenyeget. Kérlek, adj szüleinek szeretetet, bátorságot, hogy meghagyják gyermekük életét, amelyet Te magad rendeltél számára. Ámen.

Címben minden benne találtatik, a térdnadrágnál rövidebbet egyik apaférj jelölt se vegyen magára, ha feleséganyai párja konkrétan megértette az előző bejegyzésben leírtakat. A lelkitársamnak voltak húzásai, nektek hölgyek ne legyen, se alulról vágott, ezeket jobb kerülni a békesség kedvében. Sokan lesznek akik, emiatt támadni fognak benneteket. Olyan személyek általában akiknek gallyra ment a házasságuk, vagy látszatházasságban élnek. Nem kell tőlük megijedni, csak a másik feletek reakciójára kell figyelni, mivel valószínűleg Ő is fel fogja tenni ezt: (Ismeri Ön (lelkitársának neve) vagy amelyiknek még mélyebb a kicsengése Ismer egy (lelkitársának neve)) Mi a jó válasz: Igen, én vagyok! , de sajnos kevesek képesek ezt megtenni, mert könnyebb kételkedni saját magában. Mégis mi okozza ezt a bizalmatlanságot? Egyrészt, a legjobbat akarja adni, s azt gondolja a fél, hogy az abból áll, hogy minden mindig rendezett, de ezzel tulajdonképpen saját magát tagadja meg. Hogyan lehet ellene védekezni? Egyszerűen fogadd meg, hogy amit elveszel oda teszed vissza… Meglehet ez is képtelenségnek tünik, pedig működik mert már sokan képesek voltak felismerni a lehetőséget, s kaptak rajta. Mégis még mi miatt alakul ki bizalmatlanság, hát kérlek szépen a múltatokban egymás ellen elkövetett tudatos cselekedetek miatt. Melyek ezek, legszívesebben azt mondanám kérdezzétek meg a lelkitársamat, ő ennek a nagy ismerője, de amelyekről tudok azt megosztom veletek, s kívánom ne essetek bele abba a hibába, amelybe a lelkitársamat annyian belerángatták. Mégis melyek ezek? Hibák, amelyeket nem vesztek észre, mert hát a környezetetekben is ilyet sokszor láttok, de azt nem látjátok, hogy évek múltán hová fajulnak azok az apró-cseprő villantások. Mégis hogyan lehet ezeket hibás beidegződéseket kiküszöbölni, egyszerűen annyit kell, hogy minden figyelmességet teljesen az egységtekre áldoztok. Egy példa, ott vagy vele, filmet néztek, tudod, hogy mi következik, olyan rész amelyben tulajdonképpen megtámadják a kapcsolatotokat, kapcsold ki a csőt, s legalább öleld át a lelkitársadat. Lehethogy a filmet nem nézitek meg, de közelebb kerültök még jobban egymáshoz. Ha mégis a filmet tovább akarjátok nézni, beszéljétek meg egymás között, hogy mégis miért akarjátok azt a világias dolgot a lelketek lerombolására használni. Szerintem ezek után, már a többség nem fogja azt a filmet megtekinteni. Mégis miért rombolnak a filmek, azért amit a világias szemléletetekkel nem vettetek észre, azt a lelki szemeitekkel már látjátok, s undorodtok múltatoktól, s ekkor minden felesleges időtöket a lelkitársi egység beteljesítésére áldoztok fel, melyben mindkét fél egyenlő, s felettük a Szentháromság. Uram! Adj nekem erőt, hogy duplán szerethessek mindazok helyett, akik Téged nem szeretnek eléggé; hogy duplán hűséges legyek Hozzád mindazok helyett, akik megszegték a Hozzád való hűséget; hogy szívesen hordozzam Utánad azokért is a keresztet, akik eldobták azt. Ámen.

Először is jó lenne, ha megismerhetné minden férfi fél azt az aljas módot ahogyan a lelkitársaik maguk helyett a barátnőiket küldik szemlézni. Nagyon rossz, de a hűtlenséget ezzel nem lehet megismerni, mivel az sajnos bennünk van, ha a másik fél ráutal. Én sem vagyok a helyzet magaslatán, amikor valakiknek összeáll az egysége, de tudomásul veszem inkább kerülöm a kényes helyzeteket, persze ezek miatt ez a klikk, mely már az óvodáskorúktól barátnők, annyi s annyi mindent kijátszik, mert könnyebb vádolni a másikat, mint személyesen szemtől-szemben szépen megbeszélni mindent. Hogy már mikor készülnek reá, az teljesen mindegy, mivel kikényszerítik, hogy a férfi lelkitársuk kételkedjen benne. Sajnos eszközölhető ez is, de mint mondtam, bizonyos helyzeteket, amelyek régi sebeket borítanának a nyakamba, hanyagolom, s ezt aki nem képes megérteni, annak haját hiába fésülném, sőt még körbe is tehetnénk, hogy egymás haját megfésüljék teljes átéléssel, mert nem fog egyiknek sem menni, mivel ehhez kellene a lelkitársam, így újra fel fogjuk építeni, akik már rászánják magukat a lelkitársukkal személyesen kapcsolódásra, azokat szépen megkérem továbbra is használják ezt a lehetőséget, mindaddig amíg a teljes klikk tagjai nem képesek a házasság szent köteléke által élni hűségben odaadó őszinte szeretve szeretetben. Mondtam megtehetném, hogy leellenőrzöm, hogy a hölgy felek beszerezték már a tornadresszet, s milyet szereztek be, de ha értenék a lelkitársukat teljesen akkor azzal nem vádolnának, hogy miattam, mert, … Nem lennének képesek vádolni, de akkor hölgyeim, kétes fehérnemű (amivel sokakat megbolondítottatok) a tornadressz alá, rá pedig egy kombiné (nem érdekel melyiktek hol szerzi be, egy a lényeg a felső combotok közepéig érjen) , itt megjegyzem férfi felek, alaposan írjátok meg a lelkitársatoknak, mely betegségeket lehet elkerülni a másik feleteknek, ha így tesz. Legalább 22-öt írjatok, a lelkitársam csak 16-ot kérne, tehát aki szorgalmasan akar kapcsolódni, akár még 38-at is összegyűjthet. Akkor most ha már a férfi feleknél vagyunk, nektek atléta vagy poló, rá pedig egy ing vagy esetleg polóing. Az atléta hosszának takarni kell az alsót, a polótoknak pedig ugyanúgy a felső combotok közepéig kell érnie. Meglátjuk melyik csinálja, bármikor feltünhetek, bárkit küldhetek, hogy tényleg ezt csináljátok a lelkitársi egységtek érdekében. Ha már ezzel megvagytok, hölgyeknek ajánlatos a zárt blúz, vagy blézer, esetleg még egy garbó. Férfiaknak pedig ajánlatos magas nyakú pulóver. Mint tudjátok vannak kötelezettségeim, s ha megcsúszok, akkor máshol is megcsúszok, akinek ez nem tetszik az keressen magának más segítő közreműködő segítséget. Azt meg nem szeretném hallani, hogy majd mi elhozzuk a lelkitársamat, mert erőszakkal úgysem fog érkezni, erőnek-erejével pedig kapcsolódásnál sírni foguk, s minden amibe belekezdtem pihentetve lesz, mert dr.Nagy Krisztina vádaskodásával ezt már nagyon szépen elérte.

Volt osztálytársaim figyelmébe, akik a közreműködő segítségemre szorulnak, ezzel elmondtam a lényeget is, a segítségeket ebben az esetben kapjátok meg személyesen. Csak akkor változtatok rajta, ha a lelkitársam képes kapcsolódni hozzám. http://kepkezelo.com/images/4o4dvsr6wf37l8bf8ww.jpg
Nem kell megijedni mindaddig, amíg engem vádol a www.nkrisztina.mlap.hu -n , addig csinálja, míg tényleg Ég s Föld eggyé válik, de ő tudja, úgy fogok nektek segíteni, mint neki segítenék, azzal az egy kitétellel lesznek akik lemaradnak, mert ezt azért nem, meg azt talán nem úgy kellene. Lehet úgy is felfogni, de minden támadási kisérletnél érdekesen fogok tenni, még azt sem kapja meg azonnal amit szándékoztam segítségül adni számára. Mondtam addig nincsen oka egyik volt osztálytársamnak, s lelkitársaiknak oka panaszra, amíg a lelkitársam, a jegyesegyetlenem engem vádol. Annyit kérnék, hogy egyik-másik fél ne hátráltassa azért, mert ő még nem képes megtenni azokat a lépéseket. Mondtam, amit mondtam megmondtam, s ha támadni merészel benneteket a lelkitársam, ennyit kell mondanotok: 10 éve már felesége lehetnél, balján lehetnél, s fejlődhettél volna vele mellette, mégsem fogtad fel, akkor most amikor … (itt a lelkitársi egységben lévő keresztneveteket mondjátok) várj türelemmel, várj, s mi is megelőzünk benneteket, mert megadatott számunkra. Tudom, hogy be fog támadni, úgyhogy erre jó lesz alaposan felkészülni, mivel nem fogta fel sokadjára azt, amit már oly sokan tudnak, akik a lelkitársukkal egységben élnek. Nem fogta fel, mégis miért, majd vádolni fog benneteket is, ahhoz úgyis olyan jól ért. Vádolni fog, úgyhogy a kiemelt szöveget gyakoroljátok be, mert leginkább álmaitokban tud megsebezni, s nem veszitek észre, hogy ő volt az, s akkor már hiába panaszkodtok rá, annyit tudtok tenni, hogy imádkozzatok a lelkitársi egységtekért. Ennyit tudtok tenni, s nekivágni az igazságot, mégha rajtam csattan az ostor, akkor is tegyétek meg kérlek szépen. A találkozókat meg fogom oldani, senkinek nem kötöm az orrára, hogy melyikhez mikor érkezem, akik még csatlakozni szeretnének, keressék a munkatársaimat, vagy kapcsolódjanak itt be. Még egyszer támadni fog a lelkitársam, mert olyan területet érintek, amit ő másképpen gondol, mert meg van győződve róla, hogy az biztosan nem áll közénk. De bizony, csak ezt még nem képes felfogni, mert nem volt meg a legfontosabb, s akkor megérthette volna, amit a verseimben elmondtam neki, Leveleimben megírtam neki, de hagyjuk, várjon türelemmel, előbbre való a ti boldog lelkitársi egységtek, mint hogy ő beállítson, mintha semmi nem történt volna, mert megérzi amit már ti is éreztek, s láttok, de nem vagytok képesek még megérteni…

Szóval egy kritikus dátum a mai, aki tudja miért az képes leszen megtenni a lelkitársáért a következőt, szépen leírni a ruhatárotokat ami megmaradt, s be szeretnétek vinni a lelkitársatokkal kötendő házassági egységbe, elküldeni a lelkitársatok levelezési mindegyik levelezési címére, a merészebbek, s elszántabbak szöveges üzenetet is küldhetnek a marokbeszélős elérhetőségeikre, s meglátjuk mennyien maradtok. Egy biztosan marad, mert valószínűleg benne voltam a megsértésében, amikor felvállaltam a lelkitársamat, s erről neki nem szóltam, de őbenne még régebben is okoztam kárt bizonyára, pedig nem volt szándékos, csakhát a küldetésemhez ragaszkodnom kellett, mégha sok mindenre csak később jöhettem rá, amikor már felfogtam. Szóval egy biztosan marad, de őt is szépen kérem, ha késznek találja magát akkor ne gördítsen akadályt a maguk boldogságába. A lelkitársaitokat szépen megkérem, hogy küldjenek választ, olyan választ amely megerősít benneteket a feléjük közelédésben, a csatlakozásban bármi áron az egységtekben. Ez legtöbbször valami olyan, amit ha képesek felfogni a hölgyfelek, akkor a férjfelek is úgy tesznek, mivel nem szándékoznak megbántani azt, akit legjobban elfogadnak saját maguk mellett a házasság szent kötelékében. Meglájuk mennyien maradnak, vagy hányan fogják rászánni magukat, hogy teljesen elköteleződjenek a lelkitársi egységüket létrehozván. Meglátjuk, a mai nap különleges, s még különlegesebbé tehetitek azzal, ha megteszitek érdeketekben a következő lépést.

Az álad kijelöli, hogy mennyit szabad, hogy az egység helyreálljon, ezért kérlek mindannyiótokat szépen hajtsátok meg fejeteket, s mit akkor észrevesztek, azért adjatok szépen hálát a Teremtő Szentháromságnak, s akkor nem azon lesztek, hogy bizonyítsam azt amit csak a lelkitársam képes, ha megvizsgál alaposan benneteket, mert ha én tenném azzal az egységüNK sérülne. Van még egy másik lehetőségtek, de ahhoz annyira őszintének kellene lennetek, amire szerintem még képtelenek vagytok, mert hát akkor kiderülne az, amit úgyis tudok némelytekről. Mégis miről van ebben szó, vagyis mire próbálok utalni, amit nagyon sokan elkövetünk, mert nem fogjuk fel a következményét, sőt még helyeseljük is, mert úgy nem bántjuk meg egymást, pedig most már látjátok, hogy mennyire megbántottalak benneteket is. Itt teljesen mindegy, hogy gondolatban, vagy már cseledettel, itt az a lényeg, hogy próbáljatok mindenkinek megbocsátani. Próbáljatok mindenkivel tudatosítani, mert jóval régebben elkeltetek, s a kapcsolódást senki ne zavarja meg. Tudom nehéz összeszedni azokat az eseményekben résztvevő emberkéket, de képesek vagytok rá, bízóm mindannyiótokban. Még talán annyi a lelkitársam nem szereti ha éjjel-nappal elérhető vagyok, de ha kérdéstek van akkor a kapott elérhetőségeimen elérhettek, előbb nem tudok menni, mint ahogyan betábláztam, hogy ekkor fogok ott lenni. Esélytek van előbb is találkozni velem, de kérlek bennetek az ügyfélmenetet csak nagyon fontos dolog miatt zavarjátok meg, sok mindent csak kevesen tudunk megoldani, s akiknek rám van szükségük, azok nem nagyon szeretik, ha megvárakoztatom őket.

Én bízók bennük, akkor a lelkitársaik ne gáncsolják el őket azzal, hogy úgyse lesznek képesek megtenni amit kérük tölük, s hogy kövessen figyelmesen, merthát valamelyikük úgyis elbukik. Hát kérem, a lelkitárs aki így vélekedik, az tényleg nem érti mégis miért adatott meg annak a felismerése, hogy az a hölgy a lelkitársa. Hogy majd, tudjátok már volt olyan osztálytársam akiről nem gondoltam, hogy ennyire ellenem vagyis inkább ellenünk van, de legyen az ő gondja. Rossz érzés volt megtudni, de úgyse vagyok képes megváltoztatni, ha ő nem akarja, a ti lelkitársaitok eléggé alaposan megváltoztak biztosan az élettől kapott pofonoktól, de megváltoztak mert belátták, s amit kértem tölük, ha megteszik, akkor jobban meg fogok bennük bízni, mint a lelkitársamban, mert ezzel is segítek nekik. Úgyhogy kérlek szépen mindannyiótokat az vesse rá az első követ, aki büntelen, ahogy Urunk mondta a házasságtörő asszonynak. Igen, könnyebb vádaskodni, de kérdem tőletek, melyiktek nem alkalmazott genderspecifimukot, mégis melyiktek. Na látjátok, ha a lelkitársatok menni szándékozik felétek, akkor ne nehezítsétek meg a dolgát azzal, hogy bizalmatlankodni kezdtek, mert ezt meg azt elkövette, de elindultak felétek, amit még a lelkitársam nem vett komolyan. Bíztassátok őket, imádkozzatok értük, böjtöljetek velük, s segítsétek őket, hogy még álruhában is fel tudjanak bennetek ismerni. Segítsétek őket, az ítélkezést hagyjátok meg annak aki mindannyiunkat megítél. Támogassátok, adjatok nekik tanácsot, s engedjétek egyre közelebb hozzátok, hiszen a lelkitársatok s már régebb óta házasságban vannak veletek, mint bárki gondolná ezért voltak képesek mindent felajánlani szabad akaratuk által. Ne ítélkezzetek, mert ezzel megnehezítitek az egység létrejöttét, mert bennetek még nagyobb a gerenda, de a szálkát könnyebb észrevennetek, mely már régen eltünt volna, ha azt tettétek volna, amit a szívetek s lelketek egyformán elfogadott. Úgyhogy kérlek szépen, ezzel ne jöjjetek, hogy majd meglátom, hogy mennyire rosszak, azért nem csatlakoztak szemtől-szembe személyesen már hozzátok. Miért ti egyáltalán mit tettetek annak érdekében, hogy ne merüljenek alá a mélységbe? Ezen alaposan gondolkozzatok el, vádaskodásnak helye nincsen a lelkitársi egységben, csak oltalmazásnak, védelemnek, bizalomteljes kegyelmi ajándéknak.


Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
    Kategória