Először is én ajánlok, az rajtatok múlik mikor értitek meg, hogy miért kellett volna már megtenni. Nem fogom egyikötökre se ráerőszakolni, mert azt lehetetlenség s visszájára sül el, de azt elvárom tőletek, hogy ne igazoljátok, amire most felhívóm a figyelmeteket. Akkor folytatjuk veletek most a kezet, még mindig ott tartunk, vannak akik megértik, s lesznek bizonyára olyanok akik újra támadási felületet látnak ellenetek. Mint mondtam ez az egyik legnagyobb gáncs a lelkitársi egységek megalakulásában. Mi tartozik ide? Szinte minden, ami ebben a világban jónak tünik, de a lelki életet lerombolja. Ajánlatos beszereznetek legalább 1 vagy 2 La Salette rózsafüzért (Szombathelyi Kegytárgyboltban láttam hozzá hasonlót), vagy olyat amelyben kővek vannak (mellyel dobáljátok vissza a mélybe a környezetetekben lévő démonokat imádságos alázatos lelkületű imafohászaitok következményeként) , ha még nincsen a kezetek közelében. Amennyire előrehaladott a világ, jó lenne még Benedek-medállt, Csodás-érmét, Skapuláré érem Jézus Szentséges Szívével, vagy Kármelhegyi Boldogasszony a gyermek Jézussal stb. is beszereznetek, s megáldatni, hogy védelmetekre legyen, mikor magatokkal viszitek. Feladat, nem megbeszélni mikor látogattok el oda, próbáljatok egymásra hangolódva, egyszerre érkezni oda, s akkor már a segítő közreműködésemre nincsen is szükségetek. Mégis miért kell ezt beszerezni, már nekem is kellett volna legalább 4-re szükség van, mivel a lakás 4 sarkára is gondolni kell. Még mit kell beszereznetek, mégis mit, ha tudjátok mire gondolok, akkor úgyis nem egy üveggel fogtok menni érte, hanem többel. Szóval, ha megvan a rózsafüzéretek, megvan az amivel megkötözitek a démonokat, akkor tudni kell, hogy hogyan. A legjobb módszer amit a szerzetesatyák csinálnak, akkor legalább védve van a környék, de erre kevés világi férfi képes, a hölgyek meg inkább akkor csinálják amikor alattuk van a lelkitársi felük. Szóval nem tudom mit tudtok a genderspecifikumokról, de bizonyára sokat, ha már annyi fajtát elkövettetek az Ég ellen, s a lelkitársatok ellen. Hogy mi tartozik bele, mondom minden ami a két felet egymástól elzárta, a világ szemében jónak tünik, de valójában bűnbánatot kell gyakorolni miattuk leginkább. Lehethogy már hallottátok tőlem is, PENITANCE! PENITANCE! PENITANCE! , s ha tudjátok, hogy ez minden jelentős helyen ki lett nyilatkoztatva. Először is, ne azt vágjátok egymás fejéhez, hogy mennyire gátoltátok egymást, hanem bocsássatok meg egymásnak szívből, hogyha következőben találkoztok ne legyetek képesek letagadni saját magatokat a lelkitársatok előtt. Mit kell tennie a rózsafüzérrel, addig amíg személyesen külön vagytok, nem tudom mit tudtok a lelki adoptálásról, keressetek rá, s 90 napon keresztül imádkozzátok a következőképpen, szépen letérdelve, két kezeteket összetéve, a rózsafüzért rátekerve úgy, mintha a lelkitársi feled is melletted lenne. Hogy mikor, próbáljátok kitalálni, hangolódjatok egymásra, s ha egyszer eltaláljátok, akkor újból s újból is eltaláljátok. Még talán annyi, amit nem szabad elfelejtenetek a férfi tag bal oldalán a hölgy fél, mivel a férfi tag jobbján ekkor már a legnagyobb segítség áll, melyet csak el kell fogadni, s hittel megvallani “Az Úr Jézus Krisztus áll jobbomon meg nem inoghatok, ha mindenkor rátekintek!” Szóval miért jó ez a lelki adoptálás, s mégis 90 nap után mi fog következni, kérdezzétek meg a lelketek hetedik szobájában lévő hangot. Ha még nem vagytok képesek letérdelvén imádkozni, akkor pedig keressetek egy olyan ülő alkalmatosságot, mintha a lelkitársad ölében ülnél féloldalvást, vagy a lelkitársad lenne az öledben, s imádkozva engesztelnétek, hogy képesek legyetek egymásnak megbocsátani, tudom nehéz, mert ilyenkor bizonyos világi élvezetekről le kell mondanotok, de kérdem én mégis nem jobb szeretve szeretetben élni életünk minden pillanatában, ezt gondoljátok át alaposan. Leggyümölcsözöbb kezdet Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, ami tulajdonképpen a magyar nőnap, azoknál akik már felébredtek, s a széles út közepén a szűk ősvényen haladnak a világgal szemben.

Hozzászólások lezárása.


Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
    Kategória